(Just Like) Starting Over
2015. március
Miután a hónap elején végre egyenesbe került a 'Nyár' jeligéjű szerzeményünk, Bulcsú rekordgyorsasággal elkészült a 'Nem így' szövegével, ami talán az eddigi legőszintébb vállalása a színfalak mögötti gondolataimnak. Éppen ezért persze én nagyon szeretem, bár kicsit félek megmutatni a sérülékenységemet (ó hányszor futottam e félelmem miatt zsákutcába színpadon és civilben egyaránt...).
Egyébként pedig a 'Nyár' és a 'Morning Prayer' stúdióképes állapotba hozásáról szólt a hónapom. Elsőként ezekkel a dalokkal lassan neki is állunk a 2. lemezem felvételeinek, és az a terv, hogy amint lehet, egy kis ízelítőt publikáljunk minél hamarabb. Erre pedig a 'Nyár' igen alkalmas, ha már nyár előtt állunk épp.
A menedzsment részéről érkezett javaslatért először nem igazán lelkesedtem, de vannak helyzetek, amikor jó, ha valami külső dolog eltérít a megtervezett útról. Utólag már inspirál a dolog, hogy minden teketóriázás nélkül bevisszük a friss dalokat a stúdióba. Ha így is maradok, úgy tervezem, hogy havonta 1-2 dal alapjait rögzítem, így kevésbé lesz megterhelő az egész lemezzel kapcsolatos átfogó munka.
Csakugyan menedzseri sugallat eredménye, hogy újra látóterembe került a 'Morning Prayer' c. dalom. Amikor Laura tudomására hoztam, melyik elfekvőben lévő korábbi dalaimat szeretném újramaszterelt formában megjelentetni, kifejezetten hiányolta ezt a számot. Exhumáltam a dalt, és én is úgy látom, hogy valóban megkapó hangulata van, viszont értékelhető felvétel még nem készült belőle. Kicsit kipofoztam, és vadonatúj, felfrissített formában fogjuk hamarosan a nyilvánosság elé tárni - hivatalosan először.
Úgy tűnik, minden zenei periódusra hatással van az aktuális menedzsment; a Metropolita idején Eszter ötlete volt, hogy énekeljem meg a Dunát is a megállók között - így jött létre a 'Híd-ének', előtte pedig Anitának írtam a 'Home, Sweet Home' című dalt az első pár turné emlékére.
Update: Március 31-e van, a 'Metropolita' megjelenésének első évfordulója. Ma rögzítettük a 2. lemezem első hangjait...