Márciusban voltaképpen már alig akadt dolgunk a lemezzel. Az elkészült masterből megcsináltuk a cd fájlt, vagyis a szünetek, áttűnések és a kihalkulások helyét meghatároztuk. Néhány finomhangolás után a cd tok és a füzet is nyomtathatóvá vált, elindítottuk a gyártás folyamatát.

Érzelmi oldalról viszont igen intenzív hónap volt. Két évnyi munka után először kezembe venni a kész kiadványt igazán megindító érzés volt, végre fizikai formában megvalósulva látni a "csomagomat". Nagy fellélegzések közepette átadni a lemezt legközelebbi a csapattagoknak, Bulcsúnak, Bencének és Dávidnak, látni a szemükben azt a lelkesedést, amivel végigasszisztálták ezt az egész időszakot, az öröm és a győzelem érzését hozták el mindannyiunk számára.

2014 nyarán írtuk meg az első dalt Bulcsúval, az Amikor én még felnőtt voltam címűt, végül ez lett az utolsó is, amivel még dolgunk volt tavaly decemberben. 2015 március 31-én, szinte napra pontosan egy évvel a megjelenés előtt kezdtük el felvenni a lemezt a Nyár című dallal, a legutolsó felvételi napnk idén január 4-én volt, amikor Tóth Janó és Benkő Zsolt hozzáadták a maguk szerepét az Ajtón túlhoz. Annyi spontán és kreatív pillanat történt az írás során, hogy az album legelső szinopszisához képest mindössze 3 dal született meg az eredeti tervek szerint, a Traveling Suitcase (jóllehet, ez már 3 éve kész volt), Az ajtón túl, és az Amikor én még felnőtt voltam. Két egykori Swindelli koprodukció újrahasznosítása sajnos kudarcba fulladt, így született meg új szöveggel a Roam, és így maradt dobozban a What's the Time átirata, melyet végül gyengének ítéltem meg.

16 elkészült dalból válogattunk. Azt tudtam, hogy a Morning Prayer nem fog beleférni a lemez tartalmi folyamatába, így azt gyorsan meg is jelentettük tavaly a Nyár single "B-oldalán". Az Újbuda-reggel című önparafrázis tartalmilag passzol ugyan, mégis csak egy formai vicc, ezért rá is tettük a lemezre, meg nem is - a cd vásárlók egy kupon segítségével kapják meg. 3 további dalt megírtam, de a stúdióig nem jutottak már el. Ezek közül az egyik a Dante & Beatrice című gitárdarab, végül elvetettük a lemez közepi "megpihenés" lehetőségét. Két angol nyelvű szerzemény, a Think Too Much és az It Ain't Mine azért maradt dobozban, mert végül túl sok lett volna a lassú és az angol dal, jó eséllyel kerülnek majd rá a harmadik albumra.

Azt érzem, hogy pontosan azt az albumot készítettem el mind zeneileg, mind pedig tartalmilag, amit 6 éve, a pályám elején megálmodtam. Büszke vagyok rá és boldog vagyok vele, hiszen rengeteg szakmai és személyes kihíváson kellett keresztülmennem ahhoz, hogy ez ebben a formában, ilyen lelkülettel meg tudjon valósulni. Másfelől pedig elég rémisztő is, hiszen hogyan tovább? Teljesen őszintén, fogalmam sincs. Ami jó ebben az ürességben, hogy most kielégítve számos, évek óta bennragadt zenei vágyamat, képes vagyok nyitottabban kísérletezni, kollaborálni, hatásokat begyűjteni. Aztán, hogy ez hogyan formálja majd a harmadik albumot, az szó szerint a jövő zenéje.

Az érdekes az egészben az, hogy voltaképp egy olyan fejezetet zárok le most, ami még csak most kezdődik igazán. A lemez elkészült, egyszer meghallgattam a cd-t, tetszett, megnyugodtam és elpakoltam. Innentől kezdve a dalok nem az enyémek már. A szerzemények elkezdik élni a saját életüket a színpadon, ahogyan a pillanatnyi energia formálja, érleli őket. A cd-n és a streaming felületeken tárolt bitek remélhetőleg valamiféle információvá válnak a közönség szívében, legyen az érzelmi vagy intellektuális élmény, vagy újabb kihívás egy fiatal gitáros számára. Ebben a helyzetben csupán annyi a dolgom, hogy a legjobb szívvel és legjobb tudásom szerint csatornázzam az általam megélt érzelmeket, történeteket az elkövetkezendő évek során, és hagyjam, hadd meséljenek ezek a dalok arról hogyan lett a kapunyitási pánikból egy izgalmas, lehetőségeket ígérő nyíló kapu.