Kész a negyedik lemez. 

S ahogy most ezt ide leírom, minden megelőző blogbejegyzés nélkül, nem tud nem eszembe jutni, amit a második készítésekor gondoltam: „Számomra egy tevékenység folytatása mindenképpen viszonyul valahogy az előző produktumhoz. Szinte ha csak ezt a viszonyt vizsgálom, már hallok valamiféle zenét a fejemben.”

Hát igen. A Relációt 3 évig írtam és 1 éven át vettük fel, míg a ’Negyedik’ 3 nap írás és nem egészen 6 stúdióban töltött nap alatt született meg. Az eredmény pedig egy spontán, előhuzalozottságtól mentes, a pillanatot megragadó alkotás lett. Sok esetben szándékosan készületlenül, vagy elnagyolt ötletekkel indultam neki a felvételeknek, hogy az, amit rögzítünk, minél élettel telibb, friss és ropogós legyen.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy ez a lemez a Holdongolf társulat, Kathy Zsolt által jegyzett Felül a gálya című, Petőfi-bicentenáriumi zenés színházi előadására írt dalaim gyűjteménye. Vagyis a szövegíróm ezúttal Petőfi Sándor és egy már javában turnéztatott produktumról beszélünk. Ebből még nem következne automatikusan az, hogy ilyen gyorsan menne az alkotás, mégis, ha visszatekintek a korábbi folyamataimra, ordító számomra a tanulság.

Sosem a dalok megírása jelentette a nagyobb kihívást, hanem annak a koncepciónak a kitalálása, ami összefogja és egyedivé teheti azt, amit adott időben kiadok a kezeim közül. Ha visszaolvasom ezt a blogot, jól látom, hogy lényegében a legtöbb időt ezzel töltöttem mindig is. Itt viszont megvolt az a luxusom, hogy a koncepción nem kellett agyalnom, hiszen a színdarab váza adott volt. Jó, persze a kész szövegek is nagy segítséget adtak.

Ezek megléte viszont olyan elemi erővel szabadította fel a kreativitásomat, hogy én magam is meglepődtem, hogy amit egy hétvége alatt megírok, feldemózok, és nem nyúlok hozzá többet, az ugyanolyan vállalható eredményt hoz, mint az időben elterülő kényelmességgel létrehozott korábbi néhány albumom.

A másik tanulság, ami egyre jobban foglalkoztat, az a nemtudás. Egyrészt szerintem ezt vállalni is tök izgalmas – válaszkényszerben megengedni magadnak azt, hogy szégyenérzettől mentesen ne akarj sem sejteni, sem tippelni –, másrészt pedig rendkívül hálás dolog, amikor ezeket a lukakat a barátaid, pályatársaid kreatív energiái töltik ki. Korábbi lemezeimmel ellentétben szándékosan nem adtam támpontokat a session-muzsikusoknak, a Laura & Barna producer-hangmérnök teamet is inkább kérdésekkel, semmint megvalósítandó vágyakkal bombáztam, az eredmény pedig számomra pont olyan, amit várok egy folytatásos történet következő részétől: mindig ugyanaz, mindig más.