Októberben lement a felvételek második nagy hulláma. És milyen jó hangulatban telt! Nyomokban sem tartalmazom már azt a szorongós, remegő kezű gitárost, aki a Metropolitát feljátszotta. Kevesebb allűr, kevesebb kontroll-freakség, több öröm és jóval lazább hozzáállás jellemzi ezt a lemezt. Ebben persze hatalmas szerepe van Barnának és Laurának a stúdióban, akiknek egyre több ötletet adok a kezükbe, azzal, hogy lepjenek meg a végeredmény tekintetében.

4 újabb dal került szalagra merevlemezre, 4 nagy kő esett le a szívemről. Élveztem a velük való bütykölést, de jól esik elengedni és az agyam valami hátsó rekeszébe tenni őket. Ismét az nyűgözött le leginkább, hogy milyen gyorsan és hatékonyan haladunk, a felvételre szánt 4 munkanapból még azt is megtehettem, hogy egy teljes délelőttöt pihenéssel töltsek. Ez megint csak annak a bizonyítéka, hogy nem a stúdióban dől el igazán egy dal sorsa, hanem a demózáskor. Ez utóbbi folyamat az, ami az időm nagy részét kitölti, folyamatosan ötletelni, felülvizsgálni, fejleszteni. Azonban ez adja meg a dalok komplexitását, és reményeim szerint egyéni karakterét. E lemez készítése során fordul először velem az, hogy radikálisan újragondoljak ötleteket, teljes dallamokat, hangszereléseket cseréljek le egy jobb ötlet javára.

Vagy szöveget. A ’Mozi’ munkacímű, a ’Think Too Much’ kálváriában is érintett dal újonnan megírt szövege utolsó pillanatban készült el, és volt bennem annyi kurázsi, hogy azon frissességében kapjuk el a pillanatot. Így lényegében az kerül lemezre, amikor én magam is szembesülök a végleges szöveggel. Felkészülten megyek stúdiózni, de a spontánul elkapott pillanatnál nincs izgalmasabb (csak költséghatékonyabb).

Eszméletlen jó energiák vannak a dalokban, és ez nem csak a támogató stáb és az én érdemem: velünk van természetesen Temesvári Bence, a Petruska-lemezekről elmaradhatatlan „láthatatlan” zenekari tag, Markos Mikee, valamint az új zenekaros felállás basszusgitárosa, Borbély Tomi.