Most vidám igazán

2015. április

Ami a komponálást illeti, ebben a hónapban Bulcsúval a 'Moll-hangnemű-Metropolitás-dal-dúros-átiratán' dolgoztunk. Zeneileg még viszonylag könnyű kimatekozni, hogy minden egyes fok hogyan szól dúr hangnemben, a szöveg már keményebb dió volt. Az volt a cél ugyanis, hogy tartalmilag is kivilágosodjon a dal, de a lehető legkevesebbet változtassunk rajta. Ez jó mókának bizonyult, nem tudom, létezik-e már ilyen poén a zenetörténetben.

 

De az április inkább a stúdiózásról szólt, nekiálltunk az első pár szám felvételének. A 'Nyár' munkacímű, és egy korábbi, eddig még rendesen sosem rögzített dalom kiadásképesre el is készült, hamarosan meg is jelennek majd online felületeken.

Egyre jobban élvezem a stúdiózást, sőt kifejezetten vártam már, hogy újra rögzítsünk, ötletelgessünk, összerakjuk a darabkákat! Dáviddal is összeszoktunk a Metropolita során, több szabadkezet adtam neki, sőt kifejezetten várom tőle, hogy lepjen meg egy-egy produkciós, vagy keverési javaslattal! Jó érzés, hogy együtt kormányzom valakivel ezt a nagy járművet, hogy van, aki megerősít abban, hogy jó úton járok, vagy éppen átlendít egy akadályon. Tulajdonképpen ő a "stúdió-Bulcsú" a zenémben.

Persze azért érződött, hogy ez a kezdet. Hiába a sok preprodukciós demó, a 'Nyár' munkacímű dal először hatalmas káosz lett; kellett egy alapos takarítás a sávok között, mire elnyerte a végleges formáját. Mindig akad tanulság, mindig lehet jobban csinálni, de hát erről szól ez a műfaj. Szerintem máris lazább és játékosabb hangulatban dolgoztunk, mint a Metropolitán, és ezt én hallom az eredményen is, remélem nem leszek vele egyedül!

 

Májusban folytatjuk a felvételeket, egy olyan felvételi eljárással, amit még sose csináltam. Elég izgi!