Cookin' in the Kitchen of Love
2015. november

Besűrűsödtek a lemez körüli teendők, gyakorlatilag másról sem szólt a hónapom. A maradék 4 dalból felvettünk kettőt, toldozgattuk-foltozgattuk a régieket hegedűvel, vokállal. Utóbbi, a naptárba "bigyózás" címkével bejegyzett tevékenységeket élvezem leginkább; a felelősségteljes gitározás és éneklés már megvan, ilyenkor már csupán ki kell színezni a képet, hogy aztán ezek a kis észrevehetetlen árnyalatok adják meg a dalok hangulatát. A legjelentősebb bigyózás kétségkívül a 'Nyár' című dal teljes újragondolása volt. Ezt a számot mindenki utálta, mert nagy sietségünkben elég koncepciótlanul túlhangszereltük, és semmit sem sikerült megőrizni az élő megszólalás bájából. A hegedűt leszámítva az egész alapot újraépítettük, és végre az a hangulat árad az eredményből, amit kezdetben is megálmodtunk.
A két új dallal nagyon furcsa viszonyom van. Megírtuk, megtanultam, felvettük, és készen lettek. Olyan gyorsan és kiegyensúlyozottan történt mindez, hogy olyan érzésem volt, mintha nem is az én produkcióm lenne, mintha nem ismerném hónapok óta ezeket a szerzeményeket. Furcsa, de nem feltétlenül negatív érzés - néha jobb kicsit távolabbról szemlélni egy-két dalt, bátrabban, nagyobb kísérletező kedvvel állok ilyenkor hozzájuk.

Aztán elérkeztük a kritikus ponthoz: elkezdtük a keverést. Dáviddal az elmúlt két évben összeszoktunk annyira, hogy nyugodt szívvel bíztam rá a mixelést, kifejezetten azzal az igénnyel, hogy lepjen meg. Általában az instrukcióim nélkül is az szól, amit elképzeltem, vagy ha nem, sokkal izgalmasabb a prekoncepciómnál. Jobban szeretek egy majdnem kész eredményt hallani, mint végig ülni a folyamatot, mert így sokkal inkább az átlag hallgató fülével, jobban egyben hallom a produkciót. Aztán, hogy mi legyen előtérben, mennyire legyen egy adott hangszer  visszhangos, a végén együtt tisztázzuk le.

Persze elég fárasztó összezárva lenni ezekkel a szétanalizálgatott dalokkal heti 5 napon át. Döntéseket hozni, amik részét képezik majd az életmánek elég felelősségteljes, nehéz dolog. Néha behisztizik a fülem, és minden szarul szól, minden szarul lett feljátszva, és teljes reménytelenség van, de szerencsére van már annyi rutinom, hogy tudjam, ez sokkal inkább a fáradtságomból fakad, nem pedig az adott anyag minőségéről mond el bármit is. Ilyenkor a legjobb dolog, hogy eltávolodom az egésztől, és nem hallgatom ezeket a dalokat. Pár nap elteltével pedig friss füllel és, nem utolsósorban, élvezettel tudom beleásni magam újra ezekbe a kihívásokba.

A decembertől picit félek. A szokásosnál több koncert vár rám, a stúdióban az utolsó simítások még váratnak magukra, s ezzel nagyjából extrém elfoglalt is leszek karácsonyig. Alapvetően inspirál ez az életmód, illetve még ha nem is ez a legideálisabb időbeosztás, szeretném élvezettel végigcsinálni, ha már ezt a munkát válaszottam. A lemezzel még bőven csúszhatunk, ha bármi gond van, a Metropolita anyagának utolsó koncertjei pedig már kisujjból is kicsúsznak. Fingers crossed.