Still haven't found it but I feel it's here

petruska-andras-.jpgFurcsa érzés azzal szembesülni, hogy miután 3 évig ültem az új lemezen, az utolsó néhány napos stúdió session-re 6 dal felvétele, és ebből 3 megírása még váratott magára október végén. Most először az életemben azt érzem – nem csak zenészként, emberként is -, hogy nem nyom össze ez a feladat, hanem épp ellenkezőleg, inspirál. Sőt, úgy érzem, az aduászt most játszom csak ki. Ha minden igaz, e két „legújabb új” dal zárja majd az albumot, és nemhogy összefoglalnánk a narratívát valami jól bevált klisével, még csavarunk is egyet rajta.

Vagy nem így lesz, és valahol máshol csavarnak. Történt ugyanis, hogy elkezdtük a tervezett sorrend szerint hallgatni a dalokat, és bizony nem tetszett, amit elméletben jónak feltételeztünk. Barna és Laura előálltak egy nyitódal javaslattal, amit azzal a feltétellel tudtam csak szeretni, ha elékerül valami kis bevezető; legyen ormánya annak az ormótlan elefántnak! És ezzel meg is valósulna az a még a Kapunyitóra tervezett ötletem, hogy egy accappella intróval fussunk neki a lemeznek. A Metropolita robbant, a Kapunyitó robbant, a Harmadik induljon hát másképp! A gond csak az volt, hogy így egy újabb dal megírásának terhét vállaltam magamra, azonban a sors az én oldalamon állt, és egy nagyon megtisztelő kollaboráció született belőle!

Ez a 6 dal, a fél év alatt elkészült 7-tel szemben nagyon soknak tűnik, még akkor is, ha ezek nagyobb részben már előrehaladott állapotban vannak. Hogy tartsam a tempót, egészen perverz szintre fejlesztettem tovább a pomodoro-módszert: nagyon kicsi szeletekben foglalkozom a dalokkal. Van, amiből csak napi egy sort tanulok meg énekelni. Ebből a nézőpontból nem is tűnik olyan soknak az a 6!